Az aloé a legrégebbi gyógynövények közé tartozik, már a Kr.e.V. évezredben használták a Földközi-tenger keleti mellékén. Az első írásos emlék Kr. E. 2200-ból egy sumer agyagtáblán maradt fenn róla, amelyet Nippur városában / a mai Irak területén/ találtak meg. Ezen a táblán az aloé több más, különösen gyógyító hatású növénnyel együtt szerepel. Ennek a pozsgás növénynek a gyógyító hatásáról először a Kr. E. 1550 táján készített egyiptomi gyógynövényes " könyvön", az Ebers-féle papirusztekercseken találunk részletes ismertetést. Ezen a tekercsen egészen a Kr. E. V. évezredig visszanyúlva ismertetik az összes hagyományos alkalmazásmódot. Külső és belső tünetekre tizenkét orvosi receptet jegyeztek fel, melyben fő szerepet kap az aloé.
Kleopátra szépség elixírje
Az aloé a kultikus és orvosi használaton kívül, -amely a feljegyzések szerint főleg a balzsamozásban, a füstölésben, valamint a székrekedés vagy a fejfájás és a nátha enyhítésében játszott szerepet, - a szépségápolásban is fontos volt. Kleopátra igen nagyra becsülte ezt a növényt, hogy bőre hamvasságát megőrizze, a friss levelek kocsonyás bélszövetét fürdőadalékként használta. Szemkörnyékének üdeségét pedig az aloé szárított részeiből készített porral óvta meg.
Az Arabok nyomdokain
Először az arabok fejlesztettek ki olyan eljárást, amellyel kereskedelmi mennyiségű aloékivonatot lehetett előállítani. Préssel vagy egyszerűen lábbal taposva nyomták ki a levelek nedvét, ezt azután kecskebőrrel kibélelt talajmélyedésbe töltötték és a napon szárították. Az így nyert, alointartalmú nyersdrogot- így hívják a gyógyszerészetben a gyógynövények gyógyhatású anyagát- elsősorban hashajtóként, de más célokra is használták. Arab kereskedők révén jutott el a növény Európába és Ázsiába. Az aloé név az arab alloeh szóból ered, amely keserű, fényes anyagot jelent.
Nagy Sándor harca Szokotra szigetéért
Arab források szerint a Kr.e. IV. században állítólag Arisztotelész javasolta tanítványának Nagy Sándornak, hogy hódítsa meg az Indiai-óceánban elhelyezkedő Szokotra szigetét az ott található gyógynövény miatt. A híres hadvezér számára a sziget megszállása ésszerűnek látszott, mert az aloé gyors gyógyulást igért sebesült katonáinak. Homály fedi, hogy Nagy Sándor véghezvitte-e ezt a vállakózást, az viszont bizonyos: az Ádeni-öböl közelében fekvő sziget annak idején az aloé termesztésének, feldolgozásának és kereskedelmének központja volt.
Hippokratész – az orvostudomány atyja
Nagy Sándor hódító hadjárataival egy időben jutott el Görögországba ennek a gyógyhatású növénynek a híre. Hipporatész is, aki elsőként választotta el a gyógyítást a mágikus-vallásos tevékenységektől, és igyekezett racionális magyarázatot találni a különféle betegségekre, ismerte az aloé gyógyító hatását. Később Pedaniosz Dioszkoridész több oldalt szentelt ennek a növénynek "De Materia Medica" című művében, amely egészen az újkor hajnaláig jelentős hatást gyakorolt a nyugati orvoslásra.
Régi hagyomány az új kontinensen
Az aloé már Kolombusz partraszállása előtt nagy becsben tartott gyógynövény volt a trópusi Mexikó, Közép-és délamerika őslakosai körében. Kolumbiában például a gyerekek kezét és lábát kenték be a levél friss kocsonyás belsejével, hogy megvédjék őket a rovarcsípésektől. Az indiánok nem csak égési sebekre, vesegyulladásra és húgyúti fertőzésekre, valamint prosztatagyulladásra, hanem potencianövelő szerként és az életkor meghosszabbítására is alkalmazták az aloét. Az indián mesékben is előfordul az örök ifjúság forrása. Olyan kútról van itt szó, amelynek közepén egy aloé nő. A monda szerint az aki ennek vizében megmártózik, évekkel megfiatalodik.
A spanyol konkvisztádorok
Amikor a spanyol hódítók és misszionáriusok partraszálltak az új kontinensen, nemcsak veszedelmet hoztak az őslakosokra, hanem azért volt néhány áldásos dolog is a tarsolyukban. Többek között az aloé, amely annak idején már meghonosodott Spanyolországban. A hódítók az új gyarmatokon sem akartak lemondani e növény gyógyító hatásáról. Bár a spanyolok Hispaniolán, a mai Kubában és más karibi szigeteken is őshonos aloéfajokra bukkantak, ezek rendszeres termesztése és gyógyászati felhasználása csak az európai jezsuita szerzetesek révén indult be.
Aloe - mítosz és valóság
Az aloé helye kétségkívül a legfontosabb gyógynövények között van. Ennek ellenére hosszú időn át nem töltött be olyan fontos szerepet a nyugati orvoslásban, mint amilyet gyógyerejének és sokoldalú felhasználási lehetőségeinek köszönhetően megérdemelt volna. Feltehetően abból adódik ez, hogy ennek a sivatagi növénynek- valódi hatásai mellett- mindig misztikus erőket is tulajdonítottak. Az örök ifjúság és a halhatatlanság növényeként tisztelték- és ez természetesen olyan igény, amelynek még egyetlen gyógyerővel rendelkező növény sem tudott eleget tenni. Ez sok orvos számára elegendő ok volt arra, hogy megmosolyogja ezt az elképzelést és mellőzze ezt a növényt.
|